101,706 egyedi látogató
A zikr-ről
Bismillahi ar-Rahman ar-Rahim

A ZIKR-RŐL


A zikr szó arab jelentése "emlékezni, észben tartani, említeni valamit. A kifejezést a szúfik kezdték használni az istenemlegetési litániáikra a a megemlékezési ceremóniáikon, amelyen kántálnak vagy ismételgetik Isten tulajdonságait. Közülük néhányan helytelenül azt hiszik, hogy ezen gyakorlat által megismerik Istent és/vagy megemlékeznek Róla, viszont Isten azt mondja:

„és nincs semmi, ami hasonló Hozzá.” (112:4)

És a Prófétája (saws) azt mondta: „Esküszöm Allah nevében, hogy senki csak Allah ismerheti Allahot, ebben a világban és a Túlvilágon.”
Ezek a felemelkedett hangulatú ceremóniák, amelyeket zene, kántálás és dobok kísérnek és a résztvevők ritmusos lépéseket tesznek, nem tekintett istenszolgálatnak az Iszlámban. Ezek szertartások és ünneplések, amit a perzsa 'ayin' szó jelent, amit a szúfik saját maguk használnak. Az 'ayin' további jelentése "szokás" és "divat". Használják bármilyen fesztivál jellegű megemlékezésre is.
Ezért meg kell érteni, hogy ezek a ceremóniák nem helyettesítik, adnak hozzá, vagy emelik a kötelező formájú istenszolgálatot: az imát, a napi 5 imát, a böjtöt, a böjtölést Ramadan hónapjában, zakat, a szegények részére fizetett adót, a Haddzs-ot, a zarándoklatot Mekkába, amit mindenkinek egyszer életében meg kell tennie. Másrészről, azok akik részt vesznek a zikrullah rítusaiban, a legjobban oda kell figyelniük a kötelező istenszolgálatokra, mert ezek elsőbbséget élveznek.
Furcsának tűnik, hogy amíg csakis egy módon lehet elvégezni a kötelező imát, megfizetni a zakatot, elvégezni a zarándoklatot, a zikrullah rituáléjának számos elvégzési módja létezik. Még különböző neveken is említik a különböző tarikákban. A Mevlevik a forgásukat 'sema'-nak nevezik, a török kifejezés ami egyesíti az arab sama' (hallani, engedelmeskedni) és samA (ég vagy menny) szavak jelentéseit. A Qadirik devran-nak (körzés, forgás) nevezik a körkörös mozgásukat. A Rifa'i-k a rituáléjukat zikr al-qiyam-nak: a megemlékezés felállása, felemelkedés, feltámadás és filozófiai értelemben létezésnek nevezik. A Halvetik a rituáléjukat, melyet Isten Neveinek heves légzéssel való ismételgetésével végeznek, darb al-asma-nak nevezik, aminek a jelentése erővel, ritmussal kimondani Allah Csodálatos Neveit. A Naqshbandik zikr-je khatm al-khwajagan, a Naqshbandi rend pecsétje. De habár a mód, a zene, a különböző szúfi rendek különböző rituáléinak az elemei megjelenésben eltérnek (ahogy a rituális köntöseik, a fejfedőjük, és a turbánjaik is eltérnek, a sejkjeik beszéd és tanítási módjai, a rendek vezetői különböznek) az Istenhez közeledés a közös cél. A cél a megtisztulás a mindent befolyásoló földi élettől, amely dominálja létünket, hogy alávessük magunkat a testünk kísértéseinek és az egónk parancsainak – amelyek afelé vezetnek, hogy megfeledkezünk Istenről.
Az ok, amiért ugyanannak a dolognak az elérésére különböző kifejezéseket használnak, az emberek oktatásában, értelmezésében, ízlésében és szükségleteiben keresendő. Egy művésznek és egy katonának biztosan különböző ízlése, értelmezései és szükségletei vannak. Ezért a évezredközepi Ottomán uralom alatti muszlim területeken a művészek, zenészek és írók akik nagyobb érzékenységgel rendelkeztek, a Mevleviket választották, akiknek a zikr zenéi és központjai ízlésesek voltak. A katonaság tagjai a Bektásiakhoz csatlakoztak, akiknek a szabályai liberálisabbak voltak és a zenék és rituálék folklór karakterűek. A kormányalkalmazottak és az adminisztrációban dolgozók a Halvetieket választották, akiknél a zikr rendszerezett és logikus volt. Ortodox egyháziak a Naqshbandiak ösvényére léptek, akik inkább szigorúbbak voltak, kizárták a zenét és a kántálást mert azt az egyházi törvények ellen valónak ítélték.
A szúfi rituálékon történő zene és kántálás kérdése mindig is az alapvető vita és véleménykülönbség volt az ortodox Iszlám és a misztikus Iszlám között. Imam Abu Hanifa bűnösnek tekinti. Imam Malik megtiltotta. Imam Shafi'i az imádkozás alatti kántálást makruh-nak tartotta, de nem Isten által megtiltottnak. Habár vallásilag úgy tekinti, hogy ez csak iskolázatlan embereknek való akik csak világi örömnek tekintik. Egy spirituálisan érett embernek a zene növeli a vallásos érzéseit.
Imam Qushayri-t kell meghallgatni ebben a kérdésben, aki képes volt elfogadást, megértést és békét hozni az egyházi törvényeket az orthodox formában követő muszlimok és a szúfik közé. Megerősíti a korai szúfi értelmezését a következő versnek:
„És azok, akik hittek és jótetteket cselekedtek, ők egy Kertben (a Paradicsomban) fognak örvendezni.” (30:15)
Azt mondja, hogy a Kert, amit Isten megígért azoknak akik hisznek és követik az Ő (swt) utasításait és a Próféta (saw) példáját, a Paradicsom a Túlvilágon, de a hívők lelki közössége a zikrullah körökben van ebben az életben. Ott ők boldogok Allah és az Ő Prófétájának magasztalásával a kántálás által. Erős hitűekre, ahogy ő mondja, nincs hatással az ilyen zene hanem a magas isteni szeretet és egy magas belső kényszer az evilági dolgok elhagyására és az Uruk felé való közeledésre.
A Próféta (saw) hallgatta a költeményrecitálásokat és engedélyezte is. Az Árok-csata alatt hallgatott egy költeményt, amit a Társai (raa) zenésen recitáltak a neki való elkötelezettségükről. Ugyanazzal a harmóniával és ritmussal Ő (saw) ezt válaszolta nekik: A valódi élet a Túlvilági élet. Ó Muhammad, áldd meg a Társaidat ennek az örökéletnek az ígéretével...
És amikor egy napon belépett a házába és hallotta, hogy két várakozó nő a felesége Aisha (raa) jelenlétében énekelt, hallgatta őket és nem hagyatta velük abba. Nem tudjuk, hogy a Próféta (saw) valaha is énekelt-e, de az hogy Ő (saw) hallgatta a zenét és engedélyezte elegendő felhatalmazás, hogy felállítsuk az engedélyezhetőségét.
Végezetül mind Allah (swt), mind az Ő Prófétája (saw) buzdított, hogy a Koránt kántálják. Allah Küldötte (saw) dícsérte a szép hangot, minthogy az Allah (swt) áldása az emberiségen és nem szerette a csúnya hangot, merthogy az olyan mint a szamárbőgés.
Lejegyezték, hogy egyszer Imam Shafi'i sétált a követőivel amikor hallottak valakit gyönyörű hangon énekelni. Az Imam megkérdezte egyikőjüket: "Izgalomba hoz téged ez a hang?" Amikor a férfi nemmel válaszolt, erre megjegyezte, "Akkor neked minden érzelemtől mentesnek kell lenned."
Ez nem csak gyönyörű hangok: semmi gyönyörű nem választható el Istentől. A szép csak Istenre emlékeztethet minket. Ez az amiért a szúfik a zikr rituáléikban használják a szép zenét, költeményeket, öltözékeket, mozdulatokat, környezetet és vallásilag törvényesnek tekintik. Azonban ez azoknak az embereknek van, akiknek van szemük, hogy lássanak, fülük hogy halljanak, és érzékük hogy értékeljenek (dolgokat) és erős hitük, hogy „Allah (swt) Gyönyörű és szeret mindent ami gyönyörű." Ez nem azoknak van, akik vakok ebben az életben és vakok lesznek a Túlvilágon.
Azok, akik vakok amikor résztvesznek ezeken a rituálékon, imitálnak. Csakugyan ezeknek a ceremóniáknak két aspektusa van. Amikor olyanok végzik el, akiknek a hite Istenben gyenge és nem gyakorolják a vallást, akkor ők tettetők. Amikor olyanok végzik el a rituálékat, akik engedelmeskednek Istennek és szeretnék megmenteni magukat az egójuk rossz sugallataitól és lemosni az evilág szennyét magukról, akkor ők igazak.
Még az őszintén hívő, aki képes arra, hogy elvégezze és profitáljon a valódi zikrullah-ból, is csak reménykedik, hogy kap pillanatnyilag a rituáléból egy "természetes hasznot". A "spirituális hasznot", amit mi szeretnénk, csak nagyon kevesek érik el. A legtöbbünknek a természetében gyökerezik, a materiális világban és az állati énünk hatása alatt.
A természetes haszon tartalmazza, hogy pillanatnyilag megszabadít a világi gondjainktól és az egónk követeléseitől. A hatás fokozott a zene, a szív ritmusa, a heves légzés és Allah Gynyörű neveinek ismétlése által. De közel kerülni az Úrhoz, megközelíteni a Megnevezettet a neveken keresztül amit recitálunk, a személynek már (előre) muszáj a világi élet függésétől felszabadultnak lennie teljes odaadással a Teremtőhöz. Az ilyen emberek a ruh-i-latif-I insani, az Isten által a saját lelkéből az emberbe lehelt lélek által vezetettek. Ezeknek (az embereknek), a zikrullah-uk során nincs szükségük sem zenére vagy dobokra sem hangokra vagy látványra. Ezen ritual helye a lényünk láthatatlan sötétsége és a hangtalan csendje. Nincsen külső hatás. Bárhol legyenek, bármit is csináljanak, ezek az emberek mindig az Uruk szemei alatt érzik magukat mégha ők nem is látják Őt. És a teljes lényük tudja hogy
"Allah veled van bárhol is légy" (57:4)
És Allah a Látója bármit is csináljanak ők. Ez az állapot az ihszán állapota.
A valódi zikr amit Allah 256 alkalommal említ a Korán 70 fejezetében, ez vagy ez az állapot vagy az őszinte igyekvésünk, hogy megközelítsük ezt a folyamatos istenközelségi állapotot, keressük az Ő (swt) megelégedését és teljes alávetést az Ő (swt) parancsolatainak. Egy hívőnek aki hisz Istenben és az Ő Prófétájában, mérlegelnie kell, hogy minden dolog amit tesz, mond, gondol és érez az Ura megelégedésére van-e. Bármi történjen vele a nap során, legyen az jó vagy rossz, azt Allah-nak tulajdonítja és elfogadja és beleegyezik mindenbe. Az ilyen ember végez valódi zikrullah-ot. A munkás aki a földet ássa, a favágó aki a fákat vágja, az atléta aki súlyt emel, vagy bárki aki a fizikai erejét használja - ha emlékszik rá, hogy "nincs sem hatalom sem erő elvégezni valamit csak Allah által" akkor ő igazából megemlékezik Istenről. A koncentráló tanuló aki rájön, hogy a tudás Istentől van és Isten annak megszerzője (megvilágítója), az tudatában van, hogy az ő Ura, a Mindentudó. Az átlagos hívők amikor reggel felkelnek, megeszik a reggelijüket, elmennek otthonról, dolgozni kezdenek, vagy bármi megengedett dolgot tesznek, azt mondják Biszmillah ar-Rahman ar-Rahim. Megtisztítják magukat az evilággal való foglalkozással és menedéket keresnek az Uruknál. A legjobb zikr a napi öt kötelező ima.
Abu Hurayrah (raa) mondta, hogy amikor a Prófétát (saw) megkérdezték "Kik azok akik áldottak Allah-tól?" Ő (saw) azt felelte, "Azok akik megemlékeznek Istenről a mecsetben" - ami azt jelenti, hogy a hívők azok akik érzik az Uruk jelenlétét. Amikor a qibla felé fordulnak úgy érzik, hogy Őfelé néznek. Amikor az ájákat recitálják és imádkoznak az istenszolgálatukban, úgy érzik, hogy Hozzá beszélnek.
A valódi zikr az gondolni és érezni - egészen addig amíg valaki képes gondolkodni és érezni -, hogy Isten az alapvető Igazság, és segíteni másokat, hogy ugyanezt csinálják. Ali (raa) mondta: "Egy emberi lény vagy tanul vagy tanít. Máskülönben ő senki." Amikor megértjük, hogy minden amink van, a Teremtőnk tulajdona, a mi felismerésünk a hála. A hála azt jelenti, hogy adunk másoknak abból amit kap(t)unk, legyen az pénz, ellátmány, idő, erőfeszítés, szolgáltatás, gondoskodás vagy szeretet. Ez a valódi megemlékezés Istenről.
Egyszer Junayd al-Baghdadi és Shaykh Thawri együtt voltak egy zikr körben. Néhány ember ideges lett és felálltak, hogy távozzanak. Shaykh Thawri azt mondta:
„Csak azok felelnek (a hívásra) akik hallanak.” (6:36)
És Junayd azt válaszolta:
„És látod a hegyeket, amiket élettelenül mozdulatlannak gondoltál, elindulni mint a felhőket.” (27:88)
A Mindentudó Allah világosítsa meg az bennünk és körülöttünk lévő igazságot nekünk. Amin

Sheyk Al-Hajj Tosun Bayrak al-Jerrahi

23 Jumada II 1423/2002. 08. 31.
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Megosztások
Legfrissebbek
Cikkek
Letöltések
Megjegyzések
Kapcsolatfelvétel és kérdés beküldése:

admin@abuhanifa.hu
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése