101,683 egyedi látogató
Hogyan éljünk az evilágon?

Mindig félj attól, hogy elvesztheted Urad szeretetét és gondoskodását és legyél hívő. A vallásosság nem jelenti azt, hogy hátat kell fordítani mindennek, ami szép az evilági életben. Allah Küldötte (saws) mondta: „Az evilág szeretete minden hiba kiváltója. A hívők azok akik megvédik magukat tőle.” Allah Szeretettje (saws) azt is mondta: „Az én népem három dolgot szeret, ami soha nem lesz az övék. Az első az ő testük élete. Második a tulajdonukban lévő dolgok. A harmadik a világ (dunya).”
„Dunya”, a világ, arabul azt jelenti ami a legközelebb van hozzánk mert „ard", mert ez a bolygó, amin mi az életünket töltjük közelebb van hozzánk mint a hold és a csillagok.
De a „dunya" spirituális jelentése a legrosszabb, a legártalmasabb dolog, amely tartalmazza a nemkívánatosat, ártalmasat, ami az oka azoknak a dolgoknak amik törvényellenesek. Még akkor is ha megengedett, ha valakit meggátol abban, hogy a "sharia" szerint éljen akkor része a „dunyanak".
Kedvelni vagy szeretni valamit azt jelenti, örömet lelni valamiben, ami komfortérzést biztosít, egy olyan dolog amellyel valaki mindig együtt szeretne lenni. Aki szeret valakit (valamit) mindig emlékezik rá és soha nem felejti el. A szeretet helye a „kalb", a szív. Nem az a darab hús a mellkasunkban, hanem az energia ami benne van.
Aztán ott van az elme, az intelligencia, ami az energia a szürkeállományban a koponyánkban. „Kufr", hitetlenség, hűtlenség, a szeretet azokért (a dolgokért) ami vallásilag törvényellenes, ártalmas, piszkos, nemkívánatos. „Kufr" továbbá utálni, nem szeretni, elutasítani azokat a dolgokat amiket Allah megparancsol és Raszulallah (saws) javasol. Muszlimként élni csak akkor lehetséges, amikor a szív elhagyja az evilági élet szeretetét. Az igazi muszlim aki teljes mértékben elzárja magát attól, hogy a szívében az evilággal foglalkozzon, az "szalih-nak" nevezett. Az evilággal és a túlvilággal való foglalkozás kizárása valakinek a szívéből olyan állapotba hozza a személyt ami a "fana fillah", aki senki mással csak az Urával van együtt.
Aki megközelíti ezt az állapotot, még mindig ebben a világban él és jól funkcionál. Az elméjét használja, hogy kezelje a világi dolgokat. Nem követ el hibát a munkájában, a társadalomban, a családjában. Gazdag, a társadalom pillére,a legjobb apa, anya, férj vagy feleség. De a kapcsolat az elméje és a szíve között el van választva. Amit az elméje tesz nincs hatással a szívére. A szíve csak az Urához kapcsolódik.
Az a szív amely az evilághoz kapcsolódik, beteg. Csak akkor gyógyul meg, amikor megtisztul az evilág szeretetétől. A gyógymód erre a betegségre ismerni a Shariát és aszerint cselekedni, betartani Allah utasításait és követni a Szunnát, Allah Küldöttének (saws) példáját, megemlékezni Allahról és látni az Ő jeleit, hallgatni azokra akik közel vannak Allahhoz és olvasni az írásaikat. De nem hallgatni azokra, akik misztikus kifejezéseket, eltorzított idézeteket használnak, akik tettetnek a saját hasznukra, hogy anyagi javakat vagy hírnevet szerezzenek. Ez csak az ellenkező irányba vezet vissza a világhoz, el Allahtól.
Ha ilyenek lesztek, ha olyan gazdagok is mint Harun és olyan hatalmas mint a Fáraó, ez akkor sem lesz a ti világotok. Mert sem a vagyon sem a hatalom nem lesz a tiéd. Itt fognak maradni a dunyaban ahová tartoznak és te az Uraddal fogsz lenni.
Ha az életed hosszú lesz és bőséges ellátásban részesülsz, tudd, hogy ez egy próbatétel. Allah Küldötte (saws) mondta az egyik társának: „Ya Abu Hurairah, ne építsd a reményeidet senkire vagy semmire, kivéve Allahot. Bízz benne. Ha szükséged van valamire, vagy szeretnél valamit kérd Őt. Mert Ő (swt) teremti meg az okokat és a hatásokat. Tehát kapaszkodj az okba és reméld, hogy Allah megteremti a hatást. Ez a "tawakkul" (bízni Allahban) jelentése.”
Még ha mind a 18000 univerzum összes hatalma egyesülne, nem árthatnak neked hacsak Allah nem akarja. De ha egy földrengés van, biztosan neked is muszáj nyílt területre szaladni. Egy nap Ali (raa) meggyorsította a lépteit, amikor közel volt egy falhoz amely felé dőlt. Valaki azt mondta: "Ya Ali, megpróbálsz elszaladni a sorsodtól, amit Allah elrendelt."Ő azt felelte,"Nem, én szaladok a sorsomtól a sorsomhoz.”
Ha a saját erőfeszítésedből olyan szakmában keresel pénzt, ami törvényes; fizeted a „zakat”-ot és imádkozol, nem vagy se fukar se fösvény – még ha multimilliomos is leszel, ez akkor sem lesz eviláginak tekinthető. Tudnod kell azt is, hogy ami a tulajdonodban van, az nem a tiéd és amikor eltávozol ebből a világból az itt marad, míg te magaddal csak a jó vagy rossz cselekedeteidet viszed. Tehát tisztítsd meg a tested, tápláld azzal ami megengedett. Tisztítsd meg a szíved attól amire az egód vágyik és szépítsd meg először a fivéreid és nővéreid szeretetével az Iszlámban, aztán Allah Küldöttének (saws) a szeretetével és végül az Uradnak a szeretetével. És tisztítsd meg az elméd a haszontalan tudástól és aggodalmaktól, aminek semmi más célja nincs, csak hogy azt gondold te jobb vagy másoknál és kijelentéseket tégy olyan dolgokról amikről fogalmad sincs vagy a pletykától, hibáztatástól vagy a semmitmondó szavaktól. Tartsd távol a kezed attól ami tiltott, a füledet olyan dolgok hallgatásától, és a lábadat olyan helyekre való menéstől ahová nem kellene menned. A szemeidet meg kell(ene) tanítani, hogy süsse le a tekintetét és szégyellje magát olyan dolgokra nézni ami törvénytelen. Tartsd meg a nyelved a keserű szavak kimondásától, akkor megváltást és békét találsz ebben a világban és a túlvilágon.
Amikor elhagyjuk ezt a világot és belépünk a sírunkba, az első tesztünk a kérdések lesznek amelyekről meg leszünk kérdezve:
Ki az Urad? Ki a Prófétád? Mi a vallásod? Melyik isteni könyvet követed? Milyen irányba fordulsz imádkozáskor? Mi a vallási krédód? Allah (swt) azt mondja: "Azon a Napon amikor minden embert szólítunk az írásával." (Al-Israa:71)
A válaszok: „Az Uram Allah (swt), a prófétám Muhammad aleyhisszalatu wa szallam, a vallásom az Iszlám, a könyvem a Korán, az imairányom a Kába, a krédóm az Ahl usz Szunna wal dzsamaa és az Imámom Imám Abu Hanifah.” Memorizáld és tanítsd meg a gyerekeidnek is.

Sheyk Al-Hajj Tosun Bayrak al-Jerrahi
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Megosztások
Legfrissebbek
Cikkek
Letöltések
Megjegyzések
Kapcsolatfelvétel és kérdés beküldése:

admin@abuhanifa.hu
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése